címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 18. | csütörtök
Andrea és Ilma napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Liget és parktakarítás

Liget és parktakarítás

Hagyományosan a váci Mária-napi búcsú előtt idén is sor került a város „tüdejét” jelentő Liget, azon belül is elsősorban a Hétkápolna környéki, egyházi tulajdonú zarándokhely megtisztítására. A ligettakarítás ebben az évben több egyéb városi helyszín rendbetételével is párosult.

Az adott körzet önkormányzati képviselőjének (Rozmaring Sándornak, illetve Tótváradi-Nagy Bencének) kezdeményezésére idén a Munkácsy park és a deákvári KRESZ park takarítása egészítette ki a környezetvédelmi akciót.

A ligeti takarítás egy-egy napján – pénteken az iskolások, szombaton lelkes civilek – nagyon sokan dolgoztak azért, hogy a környék tisztább, élhetőbb, kikapcsolódásra, testmozgásra alkalmasabb legyen. A Váci Városfejlesztő Kft. eszközökkel, valamint az összegyűjtött szemét elszállításával segítette a munkát.

A város környezet- és természetvédelmének fontosságát emelte ki a sajtónak Vác polgármestere is a Hétkápolnánál. Mint elmondta: már 2019-ben meghirdettek egy városi nagytakarítást, ám a járvány ezt az elképzelt módon nem tette lehetővé. Most ez a ligettakarítás egy kezdetet jelenthet. Mintegy 250 diák munkálkodott pénteken a szebb környezet érdekében, de fontos, hogy a váci polgárok folyamatosan gondozzák, takarítsák szűkebb lakókörnyezetüket is.

„Az idei városi költségvetésben 13 millió forint van elkülönítve a városvezetés által kiemelt fontosságúnak tartott természet- és környezetvédelemre. A városüzemeltetés területén pedig ezen felül a kötelezőhöz képest plusz konténermosást rendeltünk meg. Költségkímélő módon, évi két alkalommal is megszervezésre kerül az elektronikus hulladékok begyűjtése. Ágdarálót vásároltunk és állítottunk munkába, az avarbegyűjtés hatékonyságát lombszívó segíti. Több illegális szemétlerakót sikerült felszámolni. A szelektív hulladékgyűjtők nagy részének cseréje mellett új kézi hulladék-, illetve kutyapiszokgyűjtőket is elhelyeztünk az utóbbi másfél esztendőben.” – sorolta a város tisztábbá tétele érdekében megtett intézkedéseket Matkovich Ilona.

Feladó: Városháza

EU pályázatok