címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Most csak eggyel kaptunk ki…

Labdarúgás – Most csak eggyel kaptunk ki…

Még a 2021/2022-es NB III-as nyitányon – gólnélküli állásnál – szakadt félbe vihar miatt a találkozó kétharmadánál a váci együttes bemutatkozó mérkőzése. A szövetség döntése szerint ma a teljes összecsapást le kellett játszani. Ezen: Balassagyarmat – Vác FC 1-0 (1-0).

Bár a Vác FC pocsékul kezdte az idei harmadosztályú pontvadászatot, remény volt arra, hogy a három súlyos vereséget követő egy-egy győzelem és döntetlen elindítja a Csank-gárdát a táblázaton felfelé. Aztán vasárnap egy újabb – az eddigieknél is csúnyább – zakóba szaladtak bele a mieink a hazai pályán elszenvedett ötgólos MTK-tarcsi elleni vereséggel. Az volt tehát a nagy kérdés, hogy tartósan a kieső zónába ragad-e a Vác FC, vagy reménykedhetnek a szurkolók egy jobb folytatásban.

Az eddig lejátszott féltucat bajnoki közül amikor a mieink vesztesen hagyták el a pályát, minden esetben már az első tíz percben gólt kapott a csapat. (Volt, amikor nem is egyet…) Sajnos, nem volt ez másképp most sem: szabadrúgásból már a 8. percben zörgött a váci háló. Ez aztán – ahogyan eddig is – felborította a Vác biztonságos védekezésből indított kontrákra épülő elképzelt taktikáját. (Érdekesség, hogy az egykori váci legenda – Nagy Tibor – csapatának találatát egy másik váci legenda – Nyilas Elek – fia szerezte.) A félidő végéig aztán küzdelmes mezőnyjátékkal teltek a percek, a szünetig újabb gól már nem esett.

A fordulást követően a váci kettőscsere ellenére sem rágták le izgalmukban a körmüket a nézők. Mindkét oldalon lassan, körülményesen szőtték a támadásokat, így a védekezéssel megbízott focistáknak nem volt nehéz dolguk az akciók semlegesítésénél. A félidő elején fordulhatott volna a kocka: a gólhelyzetben kitörő váci játékos ellen szabálytalankodó gyarmati fiú azonban megúszta a kiállítást.

A hajrá sem hozott eseménydús perceket, nem jutott el helyzetig egyik csapat sem. A végére felpaprikázódott a hangulat és a hosszabbításban a váci Lukács Kelemen piros lapot kapott. Végül egy gyenge nívójú, elég unalmas mérkőzésen ismét a meddő támadójátéka miatt maradt pont nélkül a Vác.
A bepótolt bajnokival „kiegyenesedett” az NB III Közép csoportjának tabellája, amely képünkön látható.

A váciak legközelebb szombaton délután háromtól az NB I-es Zalaegerszeget fogadják a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé kerülésért vívandó mérkőzésre. A találkozót a tervek szerint az M4 Sport élőben közvetíti.

Feladó: Városháza

EU pályázatok