címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Teljes útzár a Budapesti főút egy szakaszán

Teljes útzár a Budapesti főút egy szakaszán

Befejező szakaszához érkezik a Budapesti főút Múzeum utca és Kép utca közötti szakaszának burkolatfelújítása. Az aszfaltozási munkák miatt csütörtökön és pénteken teljes útzár lesz érvényben.

Mint ismeretes, városunk egyik legrosszabb állapotban lévő útszakaszának javítására az utóbbi két évben az önkormányzat többször is pályázott, ám egyetlen forint forrást sem kapott a kormánytól. Az egyre veszélyesebb úthibák megszüntetésére végül a város az itt élő polgárok adóforintjaiból biztosította a szükséges összeget. A nyílt pályázat során a legolcsóbb ajánlattevő végzi a kivitelezést.

Az útburkolat felújítást megelőzte a Vízmű által ezen a szakaszon elvégzett vízcsőcsere. Ekkor és a burkolatjavítás első szakaszában műszakilag még megoldható volt lámpával irányított félpályás útlezárással a kivitelezés, ám a teljes szélességben végzendő aszfaltozás idejére le kell zárni az utat.

Ezért december 2. csütörtök reggel 7 órától előreláthatóan másnap 24 óráig a Budapesti főút Múzeum utca és Kép utca közötti szakasza a forgalom elől le lesz zárva. Ez idő alatt változik a Volánbusz járatainak útvonala és menetrendje is. A szolgáltató tájékoztatása mellékletünkben elérhető. Részletesebben: ITT

Feladó: Városháza

EU pályázatok