címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Új forgalmi rend a lakók kérésére

Új forgalmi rend a lakók kérésére

A választókerület önkormányzati képviselőjének nyári igényfelmérése alapján indult folyamat befejezéseként péntektől egyirányú lesz a Rózsa utca a Pálffy utca felől, a Beniczky utca pedig a Rózsa utca felől.

A véleménykutatás nagy többséggel a forgalmi rend ilyen értelmű módosítását támogatta, így a változást előbb a Közlekedési Munkacsoport szakemberei vizsgálták meg, majd átruházott hatáskörben a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság döntött róla.

Ezek szerint december 10-én, pénteken reggel 8 órától a Pálffy utca felől lehet csak behajtani a Rózsa utcába, onnan az egyirányúvá váló Beniczky utcán át lehet kihajtani a Honvéd utcára. A Rózsa utca lezárásra kerül a 5. számú családi ház és az új társasház közötti területen. A lezárást virág- és fatartó ládával történik, ezzel is színesebbé válhat az utcakép. A Damjanich tér felől érkezők behajthatnak a Rózsa utcába, azonban az onnan zsákutca lesz, mint ahogy korábban hosszú éveken keresztül is az volt.

A forgalmi rend változással egyidőben a Beniczky utcai két menetdinamikai küszöb egy-egy járda melletti eleme eltávolításra kerül, így a fekvőrendőrök kerékpáros baráttá válnak.

Az önkormányzat kéri, hogy az erre közlekedők figyeljenek a megváltozott forgalmi rendre és ne megszokásból közlekedjenek az érintett szakaszokon.

Feladó: Városháza

EU pályázatok