címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Ismét ülésezett a Szociálpolitikai Kerekasztal

Ismét ülésezett a Szociálpolitikai Kerekasztal

A tavalyi évben a pandémia miatt nem ülésezhetett a Szociálpolitikai Kerekasztal, melynek a város szociális intézményei, illetve a Vácon ezen a területen tevékenykedő civil szervezetek a tagjai. A település szakmai koncepcióját kétévente kell felülvizsgálni, ez történt meg a december 9-i ülésen.

A megjelenteket Matkovich Ilona polgármester köszöntötte, aki az ülést is levezette. Az ügyrend elfogadása után Székelyné Angi Emőke, az Igazgatási és Szociális Osztály vezetője ismertette a Szociális Szolgáltatás Tervezési Koncepcióját. Mint elmondta: a dokumentumban az előző évi számadatok mellett, a város intézményének tervei is szerepelnek, amelyeket remélhetőleg nem akadályoz meg majd a pandémia.

Az ülésen részt vevő Komjátiné Bartos Nóra, a Nagycsaládosok Váci Egyesületének vezetője tett több észrevételt is. Többek között kérte, hogy legyen alkalmazva családterapeuta a Szociális Szolgáltatások Házában. Javaslataira minden esteben pozitív választ kapott.

Járja Andrea, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője pedig jelezte, 2008 után ismét szeretnék, ha szociális térkép készülne Vácról, ennek előkészítését már meg is kezdték. A folyamatba bevonnák az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatóit is.

Az észrevételek megvitatásánál Roszik Csaba, a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke kért szót. Elmondta: már 12 éve küzdenek azért, hogy a központi posta akadálymentes legyen, eddig mindhiába. Kérte az önkormányzat segítségét az ügy kapcsán. A kérdésre Matkovich Ilona polgármester válaszolt: a postával már évek óta folytatnak ők is tárgyalást az ügyben, mert a 2018-as felújítási tervekből kimaradt az akadálymentesítés. Azóta már a harmadik alternatívát dolgozta ki a város, most arra várnak, ezt elfogadja-e a posta.

Az ülés végén a polgármester megköszönte a kerekasztal tagjainak munkáját. Mint fogalmazott az elmúlt másfél év nem volt könnyű számukra, talán pont őket érintette legjobban a koronavírus járvány.

Feladó: Városháza

EU pályázatok