címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Asztalitenisz – Győzelem az első kör végén

Asztalitenisz – Győzelem az első kör végén

Fölényes idegenbeli sikerrel fejezte be a 2021-es esztendőt és zárta a pontvadászat első körét a harmadik vonalban szereplő váci asztalitenisz együttes: Nyírbátor – Váci Reménység 6:12.

A minél jobb helyezés miatt fontos rangadón a párosok csatájából mindkét együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel jött ki. A váciaknál simán nyert a Héjj Marcell, Némann Dávid duó, míg a Lovas Dániel, Galgóczi Balázs páros döntő szettben vesztett.

Az egyénik során Héjj Marcel remekelt, hiszen mind a négy ellenfelét játszmavesztés nélkül verte. Lovas Dániel három győztes meccse mellett egy vereséget szenvedett, míg Galgóczi Balázs és Némann Dávid 50%-os mérleggel zárt.

Csapatunk 9 fordulót követően a listavezető szerencsiek mögött az igen előkelő második helyen áll. Mérlege: 6 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. Legközelebb – a tervek szerint január 11-én – a Dunakeszi gárdáját fogadják a mieink.

Feladó: Városháza

EU pályázatok