címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Fontos döntések az év első testületi ülésén

Fontos döntések az év első testületi ülésén

Az előző heti szakbizottsági üléssorozat után január 19-én megtartotta a képviselő-testület is idei első, munkaterv szerinti tanácskozását. A teljes tagság jelenlétével meghozott döntések közül alábbiakban a legfontosabbakat ismertetjük.

Szomorú eseménnyel indult ez az ülés is: a jelenlévők a karácsony előtt 92 esztendős korában elhunyt Herbert Bayerre emlékeztek, aki 2005-ben a Vác és Donaueschingen közötti kapcsolatok ápolásáért városunk díszpolgári címét kapta.

A napirendi sor elfogadásánál kiderült: Csereklye Károly ismét benyújtott képviselői indítványa újra jogszabály ellenes. Szintén nem került napirendre a közterületi elnevezéseket kezdeményező előterjesztés, melynek tartalma részben szintén jogszabályokba ütközik.

Az Összefogás Vácért frakció tagjainak szavazataival kapott piaci alapú bérlőkijelölési jogot a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye. Az intézménynek – alapító okiratának módosítása után – lesz lehetősége, hogy pályázzon az ellátottak személyszállítására alkalmas jármű beszerzésére. Az utóbbi szükségességét Inotay Gergely alpolgármester részletesen megindokolta.

Működési szabályzatok aktualizálása

Mivel a korábbi szabályozás felett részben eljárt az idő, a testület új Szervezeti és Működési Szabályzatot (SzMSz) fogadott el az önkormányzat működtetéséhez.

A Polgármesteri Hivatal SzMSz-e is változott néhány helyen. A módosításokra a hivatal belső szervezeti egységeinek az elmúlt időszakban bekövetkezett átcsoportosítása miatt volt szükség.

Ingyen helyiség a nemzetiségi önkormányzatoknak

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések – melyek során két elővásárlási jogáról is lemondott a grémium – meghozatala után a Helyi Építési Szabályzatról és a településszerkezeti elképzelésekről döntöttek a képviselők, majd forrást biztosítottak arra, hogy még a jelentős drágulás előtt beszerezhetők legyenek azok a modern parkolóórák, amelyekre lecserélik a panaszra okot adó régi szerkezeteket. A testület helybenhagyta a városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal között együttműködési szerződéseket és munkájukhoz ingyenes helyiséget biztosított.

Illetménynövekedés törvényi előírásra

Kormányrendelet szabályozza továbbra is polgármesterek illetményét, illetve az ez alapján százalékos határok között megállapítandó alpolgármesteri javadalmazást. Matkovich Ilona a 30 ezernél népesebb települések esetében központilag megszabott illetményt, költségtérítést és nyelvpótlékot kell kapjon a jövőben is. A főállású alpolgármesterek a polgármesteri illetmény megengedett legalacsonyabb és a legmagasabb százalék szerinti középértékén, 80%-os mértékű illetményt kapnak továbbra is. Ugyanez az arány az előző két ciklusban – Pető Tibor és Mokánszky Zoltán esetében – jóval magasabb, 90%-os, korábban pedig (például Csereklye Károly alpolgármestersége idején) ennél is magasabb, 95%-os volt.

A nyílt ülés végén a képviselők reagálhattak a korábbi kérdéseikre adott írásbeli válaszokra, majd napirend utáni felszólalások és új képviselői kérdések következtek.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tervek szerint február 16-án szerdán tartja legközelebbi tanácskozását.

Feladó: Városháza

EU pályázatok