címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Városvezetői egyeztetés az iskolaigazgatókkal

Városvezetői egyeztetés az iskolaigazgatókkal

A közös problémák áttekintésére és megoldására városvezetői meghívásra tartott megbeszélés csütörtökön az érintett iskolaigazgatókkal Matkovich Ilona és Inotay Gergely.

A meghívottak köre azon tanintézmények vezetőiből tevődött össze, amelyeknél a közétkeztetést – tálaló vagy főzőkonyhán – az önkormányzat biztosítja. A köszöntésnél elhangzott, hogy a pandémiás időszakot követően két év kihagyás után találkoznak ismét ilyen körben az érintettek.

A megjelent igazgatóknak a polgármester elmondta: összesen mintegy 10 millió forintos összeget biztosított az étkezési körülmények javítására. Ezen kívül hasonló költséggel történt az ételszállítás biztonsága miatt egy új gépjármű beszerzése is.

Matkovich Ilona ugyanakkor hangsúlyozta: a felújításokra, fejlesztésekre örömmel biztosított városi forrásokon túl, az infláció és a rezsiválság miatt immár kigazdálkodhatatlan a jelenlegi térítési összegekből egészséges, tápláló étel biztosítása a diákoknak. Emiatt az önkormányzat két lépésben emelni kényszerül ezeket a díjakat.

A beszélgetés során elhangzott az is, hogy az elmúlt években az élelmezésszervezést, az étkeztetés minőségi és mennyiségi mutatóit komoly kritika nem érte. A városvezetők kiemelték: jól működik a térítési összegek befizetésére kialakított elektronikus rendszer, bár időnként akadnak gondok a fizetési hajlandósággal, gyermek ebéd nélkül nem maradt és nem maradhat ezután sem.

A jó hangulatú megbeszélés záró részében szó esett még az 50 órás közösségi szolgálat teljesítésének lehetőségeiről, a nyári táborozások, a hazai és testvérvárosi diákcsere-programok szervezéséről, illetve arról a városvezetői szándékról, hogy Vácot, mint ismert diákvárost még inkább megtöltsék élettel a fiatalok.

Feladó: Városháza

EU pályázatok