címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Hamarosan elkezdődhet a Szent István tér felújításának II. üteme.

Hamarosan elkezdődhet a Szent István tér felújításának II. üteme.

Nyár elején elkezdődhet a Szent István tér felújításának II. üteme. Az elmúlt hónapban több alkalommal is egyeztettek a szakemberek a városházán. Az első ütem még tavaly ősszel fejeződött be, akkor teljesen akadálymentes lett a terület, felújították a közműveket, rendezték a zöldterület nagyobb részét és kicserélték a térköveket.

A felújítás II. ütemében kialakításra kerül egy mészkő burkolatú 5 fúvókás csobogó, hangulatvilágítással a Béke szobor előtti területen. Elhelyezésre kerülnek ülőpadok, valamint szemétgyűjtők is, emellett hat smart oszlopot is elhelyeznek majd a téren, ami a tér világítását biztosítja, valamint egy elektronikus információs tábla is helyet kap. A felújítás után lehetőség lesz majd mobiltelefon, elektromos kerékpár és kerekesszék töltésére is.

A területet teljesen bekamerázzák, az eszközöket pedig a közterület-felügyelethez kötik majd be. Sokak örömére ingyenes wifi lehetőség is biztosított lesz a téren. Megújul a boltok előtti járda is, alatta a csapadékvíz elvezetését is megoldják, valamint várhatóan teljes szélességében lecserélik az épület előtti a burkolatot. Az öntözőrendszerek kiépítése mellett új növényeket is ültetnek a térbelső területén.

Bár az önkormányzat pályázott központi támogatásra a felújításhoz, nem kapott semmilyen hozzájárulást, így teljes egészében saját forrásból valósul meg a fejlesztés. Az első ütemre 88 millió, a másodikra pedig 150 millió forintot költhet a város.

Feladó: Városháza

EU pályázatok