A magyar női kézilabda-válogatott 28–25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesében a mezőny legjobbjának választott váci Kuczora Csenge nyolc, míg Klujber Katrin hét, Győri-Lukács Viktória hat gólt szerzett, Böde-Bíró Blanka 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.
A Praktiker-Vácban játszó Kuczora Csenge a mérkőzés után elégedetten nyilatkozott.
“Nagyon agresszívak voltunk, a támadásainkat jól építettük fel az elején, ezért mindig előnyben voltunk. A második félidő elején bennragadtunk, egyenlíteni tudott az ellenfél, de fel tudtunk állni és a végén pozitívan jöttünk ki belőle” – elevenítette fel a győztes meccset.
A Vác balátlövője hangsúlyozta: szombattól előre kell nézniük, mert akkor ér ez a győzelem valamit, ha vasárnap is nyerni tudnak.
A nemzeti csapat, amely a csütörtöki nyitónapon 49-11-re legyőzte Nagy-Britanniát, vasárnap 19.15-től játszik Japánnal. A csoport első két helyezettje jut ki a párizsi ötkarikás játékokra.