Sokáig ellenállt a Fidesz frakció a miniszterelnök akaratának, de a 135 bátor ember valamiért már nem követeli a tiszteletet.
Arra kéri Kövér Lászlót, hogy tűzze napirendre a parlament tavaszi ülésszakának első ülésnapján a svédek NATO-csatlakozásáról szóló törvényjavaslat zárószavazását a Fidesz frakcióvezetője. Az erről szóló dokumentumot Kocsis Máté kedden osztotta meg Facebook-oldalán. Ebből kiderül, hogy a kormánypárti frakció támogatja a javaslatot.

Ezzel véget érhet a másfél éve húzódó adok-kapok Svédországgal. A magyar parlament (a kormányzati ígéretekkel szemben) utolsóként, de végre ratifikálja a svédek csatlakozását a NATO-hoz. A kérdés már csak az, hány bátor képviselő lesz a 135-ből, aki a nem gombot nyomja majd meg a hazánkat nem tisztelő, hazug állításokat megfogalmazó svédek felvételére. Lesz ilyen egyáltalán?
Svédország még a finnekkel együtt, 2022 májusában adta be csatlakozási kérelmét a szervezethez, amelyet az összes NATO-tagállam támogatott, Magyarországot és Törökországot kivéve. Míg a törökök hezitálása mögött Erdogan és az amerikai kormányzat közötti, valójában fegyvervásárlás kapcsán kialakult nézeteltérés/zsarolás állt, addig a magyar parlament, pontosabban, a kormányzat különféle mondvacsinált indokokkal halogatta a támogatást. Míg a finnek csatlakozását 2023 márciusában megszavazták a fideszes képviselők, addig a svédekkel elindult egy csörte, amelynek középpontjában a magyar kormány tevékenysége, valamint a magyar jogállamiságot érintő svéd kritikák álltak. Sőt, a magyar parlament – a már 2015-ös lemondásához is rendkívül sok kínos pillanatot összegyűjtő – Hende Csaba vezetésével márciusban egy munkacsoportot küldött Svédországba.

Azt, hogy mindez csupán színjáték volt, mi sem bizonyítja jobban, mint Aron Emilsson, a svéd külügyi bizottság elnökének szavai, aki szerint a magyarok semmilyen feltételt nem támasztottak a magyar ratifikációért cserébe. Így aztán ez sem vezetett eredményre.
Változást végül az hozott az ügyben, hogy januárban a törökök ígéretet kaptak az Egyesült Államoktól arra, hogy vásárolhatnak F-16-os vadászgépeket. Erdogan és a török parlament seperc alatt feladta ellenállását, ezzel pedig lépéskényszerbe került a kormány és a Fidesz-frakció. Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is arról kezdett beszélni, hogy a pozitív döntéshez Magyarországra várják Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt, hogy egyeztessenek a két ország kapcsolatáról. Kristersson viszont úgy látta, a találkozóra megfelelő helyszín lehet Brüsszel és a rendkívüli, február 1-jei EU-csúcs.Végül itt sem történt semmi. Orbán aztán a szombati évértékelőn már jelezte: minden készen áll ahhoz, hogy a parlament mielőbb ratifikálja a csatlakozást. A hétfői zárószavazás hírére még Kristersson is megenyhült. Nem sokkal Kocsis Máté posztja után bejelentette Havasi Bertalan, hogy pénteken a svéd miniszterelnök Budapestre látogat.