A tervek szerint augusztus végén befejeződnek a Váci Nagyboldogasszony-székesegyház felújítási munkálatai. Aki ezt követően megtekinti a dóm belső tereit, az abban az állapotban látja majd az enteriőrt, ahogy a 18. században azt az eredeti tervek szerint elkészítették – mondta el a Híradónak az egyházmegye kommunikációs vezetője. Mint ismert, a váci székesegyház és az egyházmegye oktatóközpontjának a felújítására 5 milliárd forintot biztosított a kormány.
Megkezdte a Városfejlesztő az avargyűjtést – videóval
Közel 700 ezer négyzetméternyi közterületen kezdte meg az önkormányzati cég a az avar begyűjtését. A napokban a lombhullás felgyorsulásával számolnak,...









































