Lassan harmadik éve annak, hogy egy kormányrendelettel, a Rétvári Bencéhez köthető zebegényi alapítvány tulajdonába került a Káptalan utca 16. alatti ingatlan. A képviselő környezetében létrejött alapítványok emellett megszereztek egy szobi, és két zebegényi ingatlant is. Utóbbi kettőt a Milleniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány jelentős állami támogatásból újíthatja fel, azonban a múlt évre vonatkozó beszámolójuk szerint már jócskán fogyott a központi költségvetésből folyósított mintegy 2,7 milliárdból, nagy részük „felhalmozási” kiadásként van feltüntetve – írta meg a Magyar Narancs.
A Humán Szolgáltató segítségével valósul meg az önkormányzati tábor
Tematikus programokat; többek között Ki Mit Tud-ot, falmászást és mozizást kínál a saját, valamint az önkormányzattal közösen szervezett táboraiban a...