Idén ünnepli a Tragor Ignác Múzeum fennállásának 130. évfordulóját!
1896 különleges év volt: a Millennium ünnepe és intézményünk születésének kezdete is.
„… a múlt megbecsülése a szilárd jövő alapja…” – Tragor Ignác gondolata ma is irányt mutat számunkra. Az örökség, amelyet őrzünk, nemcsak tárgyakból áll, hanem történetekből, emlékekből és közös élményekből is – ezeket szeretnénk továbbadni a következő generációknak, még sokszor 130 éven át.
2026 ezért kiemelt jelentőséggel bír számunkra – programjainkat, kiállításainkat ennek jegyében alakítottuk.
Tartsanak velünk, ünnepeljünk együtt!
Első történeti műtárgyunkról
Váczi Közlöny 1882. szept. 10. – céhkorsó ajándékozásáról: „A váczi csizmadia ipartársulat legutóbbi ülésében elhatározta, hogy a tulajdonát képező száz évnél idősb korsóját a nemzeti múzeumnak fogja ajándékozni, e korsó 1748-ban készült majolika, primitív festéssel ellátva, középen az évszám, s a csizmadiaczéh jelvényei, míg köröskörül virágok s fantasztikus állatok vannak festve.
forrás: Tragor Ignác Múzeum

















































