Szeptember 19. és 21. között Vác ad otthont a Katolikus Társadalmi Napoknak. A rendezvényt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2013 óta szervezi meg azzal a céllal, hogy bemutassa az egyház társadalmi szerepvállalását. Az idei esemény mottója: „Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg”
- A programokról Marton Zsolt megyéspüspök és Bozóky Anita, az egyházmegye turisztikai vezetője tájékoztatta a sajtót. A KATTÁRS-hoz idén a Családok és Közösségek Fesztiválja is kapcsolódik, így a lelki tartalom mellett koncertek, előadások és családi programok várják az érdeklődőket. A rendezvény fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök lesz. A háromnapos esemény középpontjában a kreativitás és a remény áll. Szó lesz többek között a mesterséges intelligencia kihívásairól, a digitális függőségről, és az életvédelemről, de szerveznek motivációs előadást a fiataloknak is.
Marton Zsolt váci megyéspüspök: Közösségek és családok fesztiválja, mit is jelent ez? Mondhatni elfogult módon a püspöki konferencia családreferense vagyok, nekem különösen fontos a család. De mindenkinek fontos, hiszen a társadalmi, egyházi életünk alapsejtje a család. Ez egy nagyon jó alkalom, hogy a család minden tagja számára programokat kínáljunk fel.
- A programok között szerepel többek között a Magyar Honvédség Fúvószenekarának és a váci székesegyház kórusának közös koncertje, valamint a Misztrál együttes fellépése, de lesz oratóriumbemutató és egy ifjúsági kóruskoncert is.
Bozóki Anita, a Váci Egyházmegye turisztikai vezetője: Rögtön a nyitókoncertünk pénteken 4 órakor, ami teljesen nyilvános esemény, egy nagyszabású megnyitó lesz, hiszen a Honvédség Fúvószenekara és a Váci Szent Cecília Kórus együtt fog fellépni egy nagyon monumentális és nagyon szép koncerttel, majd ezen az estén az Eucharistnak a koncertjét ugyanitt a színpadon láthatják.
- A gyerekeket kézműves foglalkozások, állatsimogató, ugrálóvár és arcfestés várja a püspöki palota kertjében. A Kolping-ház és több egyházi intézmény is megnyitja kapuit, a Konstantin téren pedig közösségi sátrak és kézműves piac várja a látogatókat. A programok ingyenesek, bizonyos eseményekhez azonban előzetes regisztráció szükséges.
forrás: Váci Egyházmegye/ESTV