Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják azt a 20 éves váci férfit, akit a balassagyarmati rendőrök a DELTA Program keretében fogtak el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A fiatal hazatérő utast nem a családja, hanem a nyomozók várták a reptéren június 17-én.
A nyomozás adatai szerint a férfi május 10-én marihuánát adott el egy vásárlónak, akit két nappal később, május 12-én fogták el a rendőrök. A gyanúsítottat a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították, ahol kihallgatták kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanújával. A férfit 2022-ben már jogerősen elítélték ugyanezért a bűncselekményért.
A hatóság a férfi bűnismétlésének kockázata miatt kezdeményezte a letartóztatását – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
forrás: zsaruhírek.hu