P. László Gergely további 5 év szabadságvesztésre számíthat.
2019-ben jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték P. László Gergelyt amiért 2016. szeptember 24-én saját készítésű bombával robbantott a budapesti Teréz körúton. A férfi legkorábban 30 év elteltével szabadulhatna feltételesen, de az azóta elkövetett bűncselekmények miatt ez az idő meghosszabbodik. Ezúttal egy verekedés miatt került a vádlottak padjára, amely során a cellatársát bántalmazta. Ezért a bíróság további 4 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte súlyos testi sértés kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak miatt. Mivel felmentésért fellebbeztek, a döntés nem jogerős.
A Blikk arra emlékeztet, mióta bevonult a váci börtönbe letölteni büntetését, segítségnyújtás elmulasztása miatt egyszer már jogerősen kapott hat hónapot, fél évre felfüggesztve. Egy másik ügy miatt pedig hivatalos személy elleni erőszakért két év letöltendőt. Ha valaki az életfogytiglani fegyházbüntetése alatt kap újabb letöltendő szabadságvesztést, minimum öt évvel lesz hosszabb az az idő, ami után felülvizsgálják az esetleges szabadulását. Ha ez az ítélet is jogerőre emelkedik, akkor P. László az eredeti 30 helyett 40 évig lesz a váci börtön foglya.
_____________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőtestület a könyvtár épületének helyreállítását