A fiúk után a Praktiker-Vác U21-es női együttese is bejutott az NB II-es felsőházi rájátszásba, miután drámai csatában 32-32-re végzett hazai pályán ma a Füzesabonnyal és alapszakaszbeli csoportjában a 3. helyet szerezte meg.
Az alapszakasz csoportbeli utolsó összecsapásának tétje az volt, hogy ha a mieink kikapnak, rosszabb egymás elleni háromcsapatos összevetés miatt az 5. helyen zárnak és csak az alsóházi rájátszásban folytathatják.
A mérkőzés ennek megfelelően igen nagy csatát, sok hibával tarkított idegesjátékot hozott. Az első játékrészben végig a váciak vezettek, nem egyszer 4 góllal is. A szünetbeli 19-16-os állás után azonban sziszifuszi küzdelemmel a vendégek 8 perccel a vége előtt fordítottak.
Roppant kiélezett véghajrákövetkezett, amelyben hol az egyik, hol a másik csapat állt közelebb a sikerhez. Negyvenmásodperccel a lefújás előtt Kurucz Aida hetesből egyenlített, ami a váciaknak kedvezett. Időkérés után még megpróbálkoztak a győztes találat megszerzésével – amellyel ők kerültek volna a felsőházba – a füzesabonyiak, de a lövést a váci kapus, Kandó Sára védte.
A mieink legeredményesebb gólszerzője Kurucz Aida volt 10 találattal, míg Kacsó Noémi és Molnár Korinna 6-6 akciógólt dobott.
Forrás: Vác város önkormányzata