Hétfő este az Egyenes beszéd vendége volt Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter többek között arról beszélt, hogy azért kell magántőkét bevonni a közlekedési fejlesztésekbe, mert nem jönnek az uniós pénzek. (Azt mondjuk nem tette hozzá, hogy ez a helyzet kizárólag az Orbán-kormánynak köszönhető.)
- A budapesti pályaudvarok privatizációjával kapcsolatban látja, „hogy van ez a hangoskodás”, de szerinte teljesen félreértik a dolgot: nem privatizációról van szó, csak egy közös állami cégbe tennék be a szóban forgó ingatlanokat, amelyekben magyar befektetők is beszállnának.
- Szerinte így egy „win-win szituáció” alakulna ki, a magyar állam ugyanis nem rendelkezik annyi erőforrással, hogy a pályaudvarok felújítását el tudja végezni, butaság lenne kizárni ebből a magántőkét. Azt ígérte egyeztetni fog a fővárossal és az érintett kerületekkel is a kérdésben.
A 14 éve kormányzó Orbán-kormány minisztere a már személyi sérülésekkel is járó vasúti baleseteket annyival intézte el, hogy „a közlekedés egy veszélyes üzem”, majd bölcsen megállapította, hogy invesztálni kell a Magyar Államvasutakba, „pénzt kell végre költeni 35 év után az ország közlekedési rendszerére”.
Lázár elismerte, hogy a kegyelmi botrány miatt a Fidesz kívülről és belülről is megrendült, és ennek hosszantartó politikai következményei vannak. Biztos benne, hogy ez így vagy úgy, de a 2026-os választási eredményben is benne lesz.
A kérdés szerinte az, hogy a Fidesz képes-e arra, amire az elmúlt 35-40 évben képes volt, vagyis annak bizonyítására, hogy a „Fidesznél csak a Fidesz a jobb”. Magyar Péter szerinte abból próbál politikát csinálni, hogy „félkész állapotban van az ország”, de azt tagadni, hogy ne fejlődött volna az elmúlt 14 évben, „hülyeség lenne”, bár azt nehéz cáfolni, hogy „vannak hiányosságok”.
__________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Másféléves csúcson, 10% fölött az élelmiszerinfláció