A kormány szerint a cél a fejlesztés, Vitézy Dávid viszont úgy látja, egy tipikus, a ’90-es évekre jellemző rablóprivatizációval állunk szemben.
A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását – írja a 24.hu a MÁV oldalára feltöltött dokumentumok alapján. A lap arra emlékeztet, Soproni Tamás, a VI. kerület polgármester szombaton már bejelentette, hogy magánkézbe vándoroltatnák a Nyugati pályaudvar környéki vasúti területeket, ám a felhívások alapján – sok vidéki állomás mellett – a Déli, a Keleti és a Kelenföldi Pályaudvar is érintett a január végén záruló pályázatokban.
A kiírás szerint a MÁV Zrt. célja a fejlesztési területeken a XXI. század elvárásainak megfelelő színvonalú ingatlanfejlesztések megvalósítása, és a cég azt állítja, további egyeztetések várhatók a koncepciók véglegesítésére. Vitézy Dávid fővárosi képviselő viszont úgy látja, ez egy tipikus, 1990-es évek eleji rablóprivatizációs modell. A volt (fideszes) közlekedési államtitkár a lapnak azt mondta,
„Bármilyen kulturált európai országban ez nem úgy megy, hogy a város legértékesebb területeit a közszféra bármiféle megkötés, városfejlesztési vagy vasútfejlesztési vízió nélkül piacra dobja, és ezzel egy évszázadra előre kiszolgáltatja magát a kizárólag profitérdekek mentén működő ingatlanfejlesztőknek”. Szerinte „egy ilyen mértékig egyoldalú és az államot, a vasutat és az utasokat 99 évre magánérdekeknek kiszolgáló tender Afrikában vagy Latin-Amerikában is meglepetést szülne.”
______________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Elismerte a volt főépítész, hibázott a teraszengedély ügyében