Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Péter által vezetett Tisza Párt jelentősen megközelítette a Fidesz támogatottáságát a Medián által közzétett közvélemény-kutatás szerint. Hann Endre, a Medián ügyvezetője szerint a Fővárosban már egyértelműen a Tisza Párt a legerősebb.
„Az én feltevésem az, hogy azért valamit mindenképpen veszített a Fidesz” – mondta Hann a Klubrádiónak. Sejtését arra alapozta, hogy a Mi Hazánk támogatottsága is csökkent, és mivel e párt irányából az átjárás jellemzően a Fidesz felé megy. Tehát, a Fidesz csak úgy tudta támogatottságát valamelyest szinten tartani, hogy a Mi Hazánktól vett el szavazókat. Hangsúlyozta, ez részéről csupán spekuláció. Elmondta viszont, hogy jellemzően az ellenzéki pártoktól von el szavazókat a Tisza Párt.
„Itt egy döbbenetes gravitációs erő megjelenésének vagyunk tanúi” – mondta, hozzátéve, hogy a DK, amely az EP-választáson 8 százalékot ért el, a mostani 3 százalékuk erőteljes visszaesés.
„Budapesten egyértelműen megelőzte a Tisza Párt a Fidesz-KDNP-t”
– mondta a Medián vezetője a fővárosi adatokkal kapcsolatban.
Azzal kapcsolatban, hogy más ellenzéki pártok estek, Hann kifejtette, a választók soha nem igazodnak tökéletesen a pártok által képviselt értékekhez, lehet az általuk favorizált párttól eltérő véleményük, bizonyos témákban. „Akik ma a Tisza Pártra szavaznak, az esélyes ellenzéki pártot keresik” – mondta, hozzátéve, hogy ezek a választók most nem főként a politikai ideológia alapján döntenek.
Forrás: Klubrádió
AJÁNLÓ: A Tisza csaknem utolérte a stagnáló Fideszt, már a DK sem jutna be a parlamentbe