Péntekre mindenhol feloldották az útzárakat a Dunakanyarban, a 2-esen és a 12-esen zavartalan a közlekedés.Vác belvárosában, a folyó irányában még vannak terelések.
A bicikliutak és a Duna-part mélyebb pontjait egyelőre iszap borítja, a szálló por és a fertőzésveszély miatt nem javasolják azok használatát.
Kiss Zsolt alpolgármester elmondta,
„az árvízi védekezés következő fázisába léptünk, elbontjuk a védműveket. A legtöbb részen hozzáférnek a gépek és gépi erővel tudjuk elbontani a zsákokat, viszont vannak olyan részei a városnak, közvetlenül a fal mellett elhelyezett zsákok esetében, például a Duna-parti sétányon, ahol a gépek esetleg megsértenék a kőfalat, muszáj kézi erővel elszedni”.
Szentendréről katonák érkeztek, akik csütörtökön és pénteken is részt vettek a homokzsákok elbontásában. A Liszt Ferenc sétányon folyamatosan haladnak a munkával, ezért azt kérik, óvatosan hajtsanak a gépjárművekkel a komp felé, illetve onnan, a Barabás utca irányába.
- A komp péntektől menetrend szerint szállítja a gyalogosokat és a gépjárműveket, de a belváros parti szakaszain is megszüntették az útlezárásokat, akárcsak a kettes úton, ahol csütörtökön a Földváry térnél és Diadal téren is elbontották a kordonokat.
- A Kőszentes hidat is megnyitották a forgalom előtt, miután a statikus szakvélemény terhelhetőnek találta a barokk építményt.
Rozmaring Sándor, a Váci Városfejlesztő Kft. műszaki részlegvezetője közölte,
„a József Attila sétányon hatalmas gépek bontják a Tímár Utcánál a védművet, ahonnan kétféle helyre kerül a zsák, egyrészt ami vízzel érintkezett és szennyezettnek minősítettük, azok külön vannak deponálva, és azok amelyek tartalékként voltak, és nem szennyeződtek a vízzel, az is külön van deponálva”.
Közben kézi és gépi erővel igyekeznek fellazítani a sétányokra száradt iszapot a Városfejlesztő dolgozói, amit aztán szintén a veszélyes hulladékok közé deponálnak.
- Az Ady Endre sétányon már végeztek a járófelületek felseprésével, itt az önkéntes tűzoltók mossák és klórmésszel fertőtlenítik a területet.
- Az önkormányzat kéri, hogy ahol a fertőtlenítés még nem történt meg, oda semmiféleképp ne menjenek, se biciklivel, se gyalog.
Közel négyszázezer zsák került ki az összehangolt munkának és a civil segítségnek köszönhetően a váci Duna–partra, most az elbontásban is van önkéntes felajánlás, hogy minél hamarabb visszaadják a városnak a partot mondta a részlegvezető.
„Hogy a várost nem öntötte el a Duna, az nem a véletlenen múlott, itt egy harmincfős nagytudású árvízvédelmi szakembergárda irányította a gátépítési munkát. Többszáz katona és tűzoltó rakta a homokzsákokat a gátakra, és többezer önkéntes rakta a homokot a homokzsákokba. Rengeteg ember a kiszállításban végzett munkát a védművekhez és így jöhetett létre, hogy a város jól került ki ebből az árvízvédelmi problémából. Most elkezdődött hétfőtől az árvízvédelmi vonalaknak a felbontása. Egy részével már megvagyunk, de még jelentős munkálatok vannak hátra.”
– tette hozzá Rozmaring Sándor.