A második adventi gyertya jelentése: a Remény. Azt jelzi, hogy a Messiás el fog jönni. A gyertyák színeinek külön jelentésük van, ugyanis hagyományosan három lila és egy rózsaszínű gyertya áll a koszorún. A katolikus vallásban a lila szín a bűnbánat, a rózsaszín az öröm színe. Az első, a második és a negyedik vasárnap a lila gyertyákat kell meggyújtani.
„Minden bizonnyal nem véletlen csupán, hogy ezen a mai vasárnapon, advent második vasárnapján éppen itt állunk ez előtt a felállított betlehem előtt, mert minden mással együtt ami ilyenkor körbevesz bennünket, ennek van egy nagyon fontos üzenete, pontosan ugyanaz, ami az evangéliumban is megszólal, Lukács evangéliumában, ez az üzenet pedig nem más, hogy advent az ígéret ideje. Szándékosan így mondtam: az ígéret ideje, és nem az ígéretek ideje.”
– osztotta meg gondolatai Borsi Attila református lelkész az Obsitos Dalárda zenés műsora után.
A gyertya meggyújtása után a Madách Színház művésze, Serbán Attila szórakoztatta a közönséget. A művész az utóbbi időkben játszott a Macskákban, A József és a szélesvásznú álomkabátban és a Producerekben is.