Vác Magyarország egyik legszebb városa. De ha nem lenne az, akkor is közel 35 ezer ember él itt, akik megérdemelnék, hogy saját kormányuk megvédje őket az időnként áradó Dunától.
Szándék volt is erre, de azután a mobilgát, illetve a kapcsolódó műtárgyak áldozatul estek Orbán Viktor és Simicska Lajos üzleti-politikai háborújának.
A mobilgáttal a Vác.hu is foglalkozott már. Most Pitz Dániel alapos videója alapján foglaljuk össze a történetet.
- Ami még 15 évvel ezelőtt, 2009-ben kezdődött, amikor az akkori – még Gyurcsány Ferenc vezette – kormány kiírta a tervezési pályázatot, amit egy évvel később a Bajnai-kormány zárt le.
- Azután viszont jött a kormányváltás, a Fidesz került hatalomra, és a beruházás nem indult el.
Az akkori, fideszes városvezetés 2013 áprilisában ugyan bejelentette, hogy a kormány másfél milliárd forinttal támogatja a váci mobilgátat, de megint csak nem történt semmi.
Illetve dehogynem, a 2013-as nagy árvíz történt, 8 méter fölötti vízállással.
A közbeszerzést a nagy víz után több mint egy évvel írták ki, de 2 hónap múlva vissza is vonták, mert rájöttek, hogy az eredeti tervek már nem jók: egy méterrel magasabbra kell építeni a gátat.
- A visszavont közbeszerzés 1780 méter hosszú gátrendszert, 350 méter hosszú mobilgátat és a Gombás-patakot lezáró „műtárgyat” tartalmazott.
- A börtön melletti Barabás utcától a Gombás-patakig húzódott volna.
- 2,2 milliárd forintnyi uniós pénzből épült volna meg, amit a rév lejárójánál már tábla is jelzett (a felső képen).
A módosított közbeszerzés végül 2015 júniusában jelent meg, amikor már 6 éve húzódott a váci mobilgát ügye.
Azonban 2 hónappal később azt is visszavonták, mert kiderült, hogy a tenderre csak Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégek jelentkeztek, például maga a zászlóshajó, a Közgép is.
Talán nem is kell emlékeztetni, hogy Simicska Orbán gyerekkori jóbarátja, a Fidesz gazdasági igazgatója volt, akivel a miniszterelnök 2014-15-ben veszett össze a pénzen és a hatalomgyakorláson, és szakítottak meg minden kapcsolatot egymással.
Simicska pozícióját Orbán pénztárosának szerepében azóta főként Mészáros Lőrinc foglalta el, de – megelőzendő a problémákat – már nincs minden egyetlen kézben: névlegesen Garancsi, Szíjj, Tiborcz és mások is kezelik a vagyont.
2015, az O1G-háború kitörése, a közbeszerzés törlése óta konkrét előrelépés nem történt a váci mobilgát ügyében.
„Magyarországon fontosabb, hogy ki kapjon állami közbeszerzést, mint hogy megvédjük emberek életét” – mondta a videóban Pitz Dániel.
- 2017-ben Pető Tibor akkori – fideszes – alpolgármester lakossági fórumon bejelentette, hamarosan megkezdődik a beruházás.
- Fördős Attila akkori polgármester azt közölte, a kormánytól van ígérete 5,5 milliárd forintos támogatásra.
Azonban a pályázatot sem írták ki, miközben a mobilgátnak 2018 szeptemberére kellett volna elkészülnie.
Sőt, a kormány 2019 nyarán, még a fideszes városvezetés idején törölte az uniós támogatások listájáról a váci mobilgátat. A városnak még az addig felvett 74 milliót is vissza kellett fizetnie kamatostól, amit már a 2019-ben győztes ellenzéki vezetés tett meg.
Azóta még ígéret sincs a védműfejlesztésre. Az állami költségvetés 2020-tól mostanáig évi 6-7 százalékos hiánnyal küzd, a korrupció és a jogállamiság hiánya miatt pedig nem jönnek a nyugat-európai kohéziós támogatások sem.
Vácnak így nem lett mobilgátja, és a 2024-es árvízi védekezéshez ezért volt szükség többszázezer homokzsák megtöltésére, és több száz, esetleg ezer ember megfeszített munkájára.
„A magyar kormánynak nem a biztonság az első, csak szavakban, hanem a pénz és a korrupció vezérli őket, ennek áldozata Vác is 15 éve” – összegzett a videóban Pitz Dániel, aki szerint
„durva, hogy fontosabb a pénz lenyúlása, mint több tízezer ember élete és biztonsága”.