Jakab Zoltán képviselő- és Dodek Norbert váci polgármesterjelölt szerint családi vállalkozássá silányította Csereklye Károly, VVVE elnök a Váci Szívvel Mozgalom formációt, miután minden kompromisszumot elvetve lányát indította polgármesterjelöltnek. A Váci Szívvel mozgalom ugyanis, csak a Vác Város Választásáért Egyesület támogatásával tud(na) jelölteket állítani, de miután Csereklye Károly bejelentette, hogy külön szervezetként indulnak a választáson így ők, a Nép Pártján támogatásával tudtak önálló jelölteket állítani.
2019-ben, a volt MSZP-s polgármester Bóth János, Csereklye Károly a Vác Város Választásáért Egyesület alapítója, Jakab Zoltán korábbi országgyűlési képviselőjelölt és több közéleti személy közösen alapította meg a Váci Szívvel mozgalmat, amely akkor egy képviselőt, Csereklye Károlyt tudta a listáról bejuttatni a testületbe. Még a választások előtt úgy tűnt, ismét működni fog a civil szervezet és a mozgalom között az együttműködés, azonban március vége felé kiderül, a Váci Szívvel alapítói nem tudnak megegyezni a jelölő szervezet elnökével a polgármesterjelölt személyéről.
“Csereklye Károly képviselő, aki a Vác Város Választásáért Egyesület elnöke volt, egyik pillanatról a másikra, ezt a megállapodást felrúgta ,aminek az oka, hogy hirtelen egy családi vállalkozássá vált ez a jelölőszervezet, mert Csereklye Krisztina alól valamilyen módon kicsúszott illetve, az ő támogatása alól kicsúszott, a Mi Hazánk Mozgalom ,s hirtelen ez az egyesület az ő birtokába került” – mondta Jakab Zoltán képviselőjelölt.
Jakab Zoltán kiemelte: mivel a VVVE kiválásával a Váci Szívvel Mozgalom jelölőszervezet nélkül maradt, nem tudtak volna jelölteket állítani a helyhatósági választásokra. Végül, a Jakab Péter-féle Nép Pártján szervezet együttműködése mentette meg indulásukat, de továbbra is független civil személyekként szeretnének részt venni választásokon.
Bővebben a Nagyító című műsorban.