Több ezren kapcsolódtak be a reneszánsz év programjaiba az elmúlt hónapokban, de múlt szombaton véget ért a tematikus eseménysorozat, melynek finisszázsát a Tragor Ignác Múzeum munkatársai az Elefántos Házban tartották az érdeklődők számára.
Még a Mária Terézia 305 emlékév során döntötte el a város, hogy folytatja a történelmi megemlékezések tematizált sorát, így a 2024-es év Báthori Miklós tiszteletére reneszánsz év lett. Az 550 éve püspökké kinevezett, Reneszánsz Sárkány püspökségének ideje Vác első virágkora volt. A város megemlékezések sorával tisztelgett a néhai reneszánsz nemes úr és annak szellemi hagyatéka előtt.
A nagy rendezvények azért is fontosak egy település életében, mert sok embert vonzanak, de igazi lokálpatriótává csak úgy válhat valaki, hogyha ismeri a városának a múltját
– mondta Matkovich Ilona a 2024-es reneszánsz évvel kapcsolatban a Híradónak az év elején. Az eseménysorozat egyik kulcsfontosságú eleme az április 13-i hétvége volt. Táncosok, gólyalábasok, korabeli mesterek, vívók és tudós elmék szórakoztatták a kicsiket és nagyokat két napon át.
Az érdeklődők az ízeken túl megismerkedhettek a korabeli gyógyítás eszközeivel, a reneszánsz kor kihívásaival is. Ekkor nyílt meg az Elefántos Ház reneszánsz kiállítása is. Az időszaki tárlaton korabeli különleges tárgyak és enteriőrök meséltek a reneszánsz kor emberének hétköznapi életéről. De a reneszánsz év fontos állomása volt az a tudományos ismeretterjesztő konferencia, melyre a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársai jöttek előadásokat tartani.
A tematikus év záróeseményére múlt szombaton, szeptember 7-én került sor az Elefántos Házban. A gyerekek kézműves foglalkozásokkal, a felnőttek a reneszánsz lecsó fortélyaival ismerkedhettek, az érdeklődők pedig utoljára, kurátori tárlatvezetésen vehettek részt a reneszánsz kiállításon. Az ES-nek a múzeum közönségkapcsolati munkatársa összegzésként elmondta: bízik abban, hogy meg tudták mutatni azt, hogy; ahogy fogalmazott: színtisztán történeti vagy kulturális programmal is lehet fesztiválhangulatot teremteni.