A 444 készített egy listát azokból a jelöltekből, akik valamilyen köztörvényes bűncselekményt követtek el, vagy valamilyen kínos ügy kapcsolódik a nevükhöz, mégis újra megmérettetik magukat a választásokon. A listán (szégyenszemre) három olyan jelölt is szerepel, akik Vácon akarják folytatni politikai pályafutásukat:
1. Fördős Attila
A 2019-ben vereséget szenvedett fideszes polgármester most független színekben indul a választásokon. Hogy Fördős Attila miben bízik, nem tudni. A váciak aligha felejtették el neki, hogy egy rendezvényen az autók között fekve találtak rá, ahogy azt sem, hogy frakciótársaival italozgatás közben, minősíthetetlen stílusban vitatták meg a város ügyeit. Mindez persze eltörpül amellett, hogy az akkor még kormánypárti színekben politizáló Fördős vezetése alatt majdnem csődbe ment Vác.
2. Szabó Csaba
A váci Fidelitas elnök korábban Rétvári Bence szárnysegédjeként, illetve luxusutazásaival hívta fel magára a figyelmet. Fiatal kora ellenére Szabónak van mit a tejbe aprítania: alapítványa 200 millió forintos állami támogatást kapott egy olyan szemétdomb eltüntetésére, amelyre az önkormányzat feleakkora ajánlatot kapott. Nem sokkal később megvásárolta az évi 50 milliós forgalmú Hellodunakanyar kft.-t, amely a többszörös pervesztes Fidesz-propagandalapot, a Vác Online-t kiadja. Nemrég pedig az is kiderült, hogy hazudott a váciaknak, amikor azt állította, hogy semmiféle építőipari vállalkozásban nem érdekelt. Családjának ugyanis építőipari vállalkozása van, amely munkásszállók építésében lehet érdekelt.
3. Mokánszky Zoltán
Vác egykori alpolgármesterét korábban rabosították, mivel azzal gyanúsítják, hogy alpolgármestersége alatt az egyik önkormányzati intézményvezetőnek törvénytelenül adott havi 100 ezer forintos fizetésemelést, ezzel több mint egymilliós kárt okozva a városnak. Mokánszky ezt az értesülést a Váci Hírnök kérdésére nem tagadta, azaz gyakorlatilag elismerte bűnösségét.