A korábban közösségi célokat szolgáló városi épület, a Káptalan utca 16. alatti ingatlan egy éve került ingyenesen alapítványi tulajdonba. A kormánydöntés által tulajdonjoggal felruházott, semmilyen váci kötődéssel nem rendelkező zebegényi Dunakanyari Védegylet Alapítvány azóta sem vette fel a kapcsolatot az önkormányzattal a rezsi számlák rendezése ügyében, melyek még mindig a hivatalhoz érkeznek.
Egyéves évfordulóját „gyászolhatja” Vác a kormányzati döntés miatti veszteségnek, mely következményeként ingyenesen magánkézbe került a korábban különböző közösségi célokat szolgáló városi épület, a Káptalan utca 16. alatti ingatlan – írja a Városháza. A több évtizedes városi üzemeltetés okán az önkormányzat több alkalommal jelezte és tette meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a nemzeti vagyonkezelőtől tulajdonba, de legalább további felhasználásra megkapja az épületet. Minden erőfeszítés ellenére a váciak közösségi tere egy városon kívüli alapítvány birtokába került térítésmentesen, így a Tragor Ignác Múzeum által használt kiállítóterem megszűnt szolgálni az itt élők és a városba látogató turisták kulturális igényét. Többek között az érvényes Hincz-szerződés szerint a festő képeit ugyan a Káptalan utcai kiállítóteremben kellene közkinccsé tenni, ám az már nem működik közgyűjteményi kiállítóhelyként. Hincz Gyula alkotásainak jelentős része a város tulajdonát képezi. Annak érdekében, hogy ezek minél szélesebb közönség számára legyenek elérhetők, Matkovich Ilona polgármester kezdeményezésére erről háromoldalú egyeztetést is tartottak a Városházán. A városvezetés, valamint a művész unokaöccse és emlékének elkötelezett ápolója, Hincz Jenő, továbbá Fehérváriné Tóth Helga múzeumigazgató közös szándéka, hogy Vácon a közeljövőben megvalósuljon a XX. századi magyar képzőművészet meghatározó alakjának sokrétű tevékenységét bemutató állandó kiállítás.