Ahogy arról már a Vác.hu is írt, egy a Toperini Ipari Parkban zajló fejlesztésről tárgyalt nemrégiben az önkormányzat a beruházás képviselőivel. Akkor Molnár László, a CECZ-csoport képviselője arról tájékoztatott mindenkit a megbeszélésen, hogy a kivitelezés már 80 százalékos készültségen áll, és a tervek szerint őszre beindulhat az okosraktár üzemelése is, melynek működtetéséhez vasúti szállítást is terveznek.
Az ESTV pedig arról is beszámolt, hogy a város településfejlesztési elképzeléseiben az iparvágány vonalán egy kisebb aszfaltos út létesítése szerepel. A beruházónak újra kell engedélyeztetnie az erősen elhasználódott útvonalat, ugyanis azon több mint húsz éve semmilyen szerelvény nem közlekedett. A riport szerint éves szinten 90 millió csomagot fogadnának, illetve küldenének tovább, a sínpáron pedig naponta egyszer közlekedne a tehervagon.
A Magyar Narancs részletesen taglalja kedden megjelent cikkében, hogy a kínai CECZ-csoport, milyen tevékenységet végez hazánkban. A lap emlékeztetett, hogy 2021 októberében jelentették be „az évtized egyik legjelentősebb váci beruházását”, miszerint a kínai CECZ-csoport 27 milliárd forint értékben e-kereskedelmi ipari és logisztikai parkot valósít meg mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen.
Nem a váci az első üzlete a vállalatnak Magyarországon, ugyanis 2019-ben vasúti-logisztikai megállapodást írt alá a MÁV-REC Kft.-vel. A partnerség értelmében Belső-Kína és Záhony között Kazahsztán-Oroszország-Ukrajna érintésével vasútvonal valósul meg. 2020-ban a vállalat összesen 11,8 milliárd forintért szerzett COVID-védőfelszereléseket, köztük maszkokat és lélegeztetőgépeket. Emellett a CECZ Közép-Európai Kft. tulajdonos lett a Magyar Posta Zrt. által még 2018-ban alapított European Chinese Supply Chain Zrt.-ben, amit azért hoztak létre, hogy a kelet-közép-európai áruszálítási piac meghatározó szereplője legyen.
Az is kiderült, hogy a Toperini Ipari Parkban (TIP) található üzemben a közeli Gödön működő Samsung SDI akkumulátorgyár termékeinek rendszerezésével foglalkoznak majd. 2022 júliusában pedig a TIP is bővült, ugyanis ide települ a dél-koreai Nice LMS Hungary Kft., amely a Samsung SDI, valamint a Komáromban és Iváncsán működő szintén akkumulátorokkal foglalkozó SK Innovation beszállítója lesz.
A Magyar Narancs felkereste a váci önkormányzatot, hogy a szóban forgó iparvágánnyal mi a helyzet. Az önkormányzat szerint „egy 2002-es tanulmányban az szerepel, hogy 1990-ben újították fel a vágányt. A központi vasútállomás felújításakor az iparvágány egy szakasza is megújításra került a vasútállomástól a volt GE-gyár közepéig.”
A MÁV szerint jelentős befektetésre lesz szükség a vágány „felélesztésére”.
„Az iparvágányon 2000 óta nincs forgalom, megszűnt az árufuvarozás. Az elmúlt időszakban a vágány állapota leromlott, felépítménye elavult, a vágány tengelyterhelése (210 KN) és az engedélyezett sebesség (5 km/h) a mai kor igényeinek nem felel meg, műszakilag nem alkalmas ezen igénybevételre. A vágányhálózat bontása és építése tervköteles tevékenység. Bontási terv, engedélyezési terv, kiviteli terv készítése szükséges egy vasúti pálya tervezésére jogosult céggel, majd a MÁV illetékes igazgatóságának jóváhagyását meg kell kérni. Ezt követően adhatja ki az építési engedélyt az illetékes Vasúti Hatóság. Az új iparvágány megépítése után meg kell kérni a hatóságtól a vasúti pálya használatbavételi engedélyét is.”
Azaz a CECZ-csoport nem kevés ráfordítással tudja majd felújítani a vágányt. A MÁV közlése szerint a kínai cég még nem kereste fel őket, és arra sem tudtak választ adni, hogy ki lenne az, aki fizetné a költségeket.