Az áldozatok vallomása szerint Pajor András szisztematikusan „betörte” és megalázta a ministránsfiúkat úgy, hogy ennek szexuális vonzata is volt. A pap ellen vizsgálat folyik, ennek idejére eltiltották hivatásának gyakorlásától.
Vizsgálatot indított Pajor András ellen az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye. A Válasz Online információi szerint a Fidesz mellett nyíltan kampányoló, a kormányzati propagandát terjesztő pap ellen többen is vallomást tettek. Az áldozatok meztelenre vetkőztetésről (kullancsvizsgálat ürügyén), fogdosásról, megalázásról, zaklatásról számoltak be. A lap úgy tudja, több ilyen vallomás is született.
Pajor András – akit tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntetett ki Semjén Zsolt, épp az ifjúságnevelésben vállalt szerepe miatt – Facebook-oldalán reagált. A plébános azt írta, súlyos lejárató kampány folyik ellene, de magyarázkodni nem fog, mert nincs miért.
(A képen Pajor András Demeter Szilárddal, L. Simon Lászlóval és Bese Gergővel.)
___________________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: A Závecznél is vezet a Tisza