Megérkezett a meteorológusok által előrejelzett havazás. A Városfejlesztő Kft. munkatársai már napok óta készültek, hogy magabiztosan várják a téli csapadékot. Mint azt a Városfejlesztők részlegvezetője elmondta, a szükséges eszközök rendelkezésre állnak, valamint külsős cég is együttműködik a hóhelyzet kezelésében.
„A mai napon hajnalban intenzív havazás kezdődött meg. Egyeztetve a külső vállalkozóval, aki közbeszerzésen nyert cég, elkezdtük a sózást, a gépit és a kézit is. A külső vállalkozó által takarításra kerülnek a szabadon vezetett járdák, buszmegállók, gyalogosátkelők. A munkatársaink pedig a belvárost, Széchenyi utcát, Március 15. teret, Görgey utcát valamint a Márvány térnek hívott Szent István teret takarítja és csúszásmentesíti” – nyilatkozott az ES Tv Híradójának a Váci Városfejlesztő Kft. részlegvezetője.
Szabó Kornél elmondta: tervezett sorrendben és ütemterv szerint haladnak. A frekventáltabb, forgalmasabb utakkal kezdenek, és különleges figyelmet fordítanak a helyi buszjáratok útvonalaira is. A Városfejlesztők már korábban felhívták rá a figyelmet, hogy bár igyekeznek mindenhová a lehető leghamarabb odaérni, a saját háza előtti járdát minden ingatlantulajdonosnak a maga kötelessége hó-, illetve síkosságmentesíteni.
TD
AJÁNLÓ: Hólepel borította be Vácot – galéria