Tuzson Bence március 14-én jelentette be, hogy szeptember 1-jétől a magyar állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Nem kellett sok idő, az igazságügyi miniszter máris módosított az ígéreten, és kiderült, hogy az állam épp a legdrágább részt, a gyakorlati oktatás költségeit nem vállalja át. Varga Judit utódja sokkal óvatosabban fogalmazott, amikor azt írta, a kormány célja, hogy az ingyenesség teljeskörű legyen.
Most viszont nagyon úgy fest, hogy ez egyhamar nem valósulhat meg. Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének országos elnöke a Portfoliónak arról beszélt, 50-100 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek az, ha a középiskolások számára ténylegesen ingyenessé tenné a kormány az első jogosítvány megszerzését. (Erre a magyar költségvetés mai állapotában nincs elegendő pénz.)
A jelentős költségvetési tétel mellett az ingyenesség bevezetése amiatt is jelentős problémát okozna, hogy valószínűleg elegendő oktató és tanulóautó sem lenne ahhoz, hogy kiszolgálja az autósiskolákat megrohamozó fiatalokat: 5 ezer oktató 30-60 órát leadva a megközelítőleg 100 ezer fiatalnak (a 17-19 év közötti korosztály létszáma ugyanis évente 110-150 ezer fiatal lehet), nagyjából fél év alatt tudná a jogosítvány megszerzését biztosítani a középiskolásoknak. Csakhogy ez idő alatt senki mást nem tudnának oktatni. Ez pedig fizikailag kivitelezhetetlen.