Hétfőn – az időkép előrejelzése szerint – sok helyen süt ki hosszabb-rövidebb időre a nap. Keleten, északkeleten akadhatnak tartósabban párás, ködös, felhős körzetek. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délnyugati szél. Kora délután északon, északkeleten 0-6, máshol 7-15 fok közötti hőmérsékletekre számíthatunk.
Kedden már nagyobb területen lesz felhős az ég, napos időszakok elsősorban a Dunántúlon és délen lehetnek. Északon, északkeleten tartósan párás, ködös tájak továbbra is lehetnek. Néhol gyenge eső, szitálás, hajnalban a fagyos tájakon ónos szitálás előfordulhat. A kezdetben déli-délnyugati irányú szél napközben északnyugatira fordul, főként a Dunántúlon és délen támadhat fel. A csúcshőmérséklet északon-északkeleten 0 és 6, máshol 7 és 13 fok között alakul, a legmelegebb délnyugaton lesz.
Szerdán sokfelé lesz párás, ködös a reggel, majd napközben nyugat felől egyre többfelé beborul az ég. Estig a Dunántúlon és a középső területeken több helyen alakulhat ki eső, zápor. A légmozgás nem lesz jelentős. Napközben 2-10 fok között alakulhatnak a maximumok.
Csütörtökre is túlnyomóan felhős, borongós idő körvonalazódik több helyen esővel, záporral. Helyenként megélénkül a délies szél. A csúcshőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű.
AJÁNLÓ: A hó ellenére sem álltak le az avar begyűjtésével, sok levél maradt még a fákon is – videó