A Tisza lecseréli az ellenzéket: senkit nem támogatnak, aki vagy a kormány, vagy a jelenlegi ellenzék támogatásával, de indult már országgyűlési választáson.
A június 9-ei európai parlamenti választás eredményei, valamint az előtte-utána végzett felmérések nyilvánvalóvá tették, 2026-ban aligha lesz kormányváltás a Tisza Párt nélkül.
Mivel a Diákhitel Központ volt vezetőjének pártja pillanatnyilag messze a legerősebb ellenzéki párt, a többiek viszont jelentősen meggyengültek, a Tiszának és Magyarnak minden bizonnyal döntő szava lesz már az esélyes ellenzéki képviselőjelöltek kiválasztásában is.
A Tisza mindenhol saját képviselőjelölteket akar állítani. Innen nézve van jelentősége Magyar pénteki Facebook-posztjának, amelyben közölte, hogy kik lehetnek a párt tagjai és politikusai.
Magyar kizárta a csatlakozást
- a szándékos bűncselekmény elkövetéséért elítélteknél,
- parlamenti pártok volt és/vagy jelenlegi országgyűlési képviselőinél, sőt, képviselőjelöltjeinél,
- húsz évre visszamenően kormánytagok, államtitkárok esetében,
- valamint az MSZMP egykori tagjai, a rendszerváltás előtti állambiztonság bármelyik ügyosztályának és a Munkásőrség tagjai részére is.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy a Gyurcsány-, Bajnai- és Orbán-kormányok egykori (illetve utóbbi esetében: jelenlegi) tagjait, hanem a mostani (illetve eddigi) ellenzék politikusait sem indítja, sőt, minden bizonnyal nem is támogatja a Tisza a 2026-os országgyűlési választáson.
- Ez azt jelenti, hogy Juhász Béla, Sződliget újraválasztott DK-s polgármestere sem indulhatna Tisza támogatással, mert 6 évvel ezelőtt a Momentum képviselőjelöltje volt.
- Dengelegi Klárát (2014: LMP) sem támogatná a Tisza.
- Szintén nem lehet Tisza-tag és -jelölt sem Fehér Zsolt, akit a Jobbik, valamint Jakab Zoltán, akit az Együtt indított a 2018-as választáson.
- De mivel az Együtt már nem parlamenti párt, Jakab elvileg még indulhatna tiszásként is, ha nem lett volna már 2010-ben is MSZP-s jelölt.
Nagyon hasonló a helyzete Vác két alpolgármesterének. A Tisza támogatásával sem Kiss Zsolt, sem Inotay Gergely nem indulhatna 2026-ban, mivel 2014-ben előbbit az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP, utóbbit 2022-ben a Jobbik jelöltjeként az ellenzéki összefogás indította a képviselőválasztáson.
A Tisza bojkottja a jelenlegi parlamenti pártok (Fidesz, KDNP, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Jobbik. Momentum) korábbi országgyűlési képviselőkkel és képviselőjelöltekkel szembeni bojkottja 20 évre nyúlik vissza, ezért még Bóth János, Vác korábbi szocialista polgármestere is beleesik, aki 2006-ban indult és nyert országgyűlési képviselőválasztáson.
Ők azok, akik a Tisza támogatása nélkül nem indulhatnak a 2026-os választáson. Legalábbis a győzelem bármilyen esélyével. A Tisza nemet mondott rájuk, a Tisza nélkül pedig 2026-ban aligha lehet nyerni, vagyis ők aligha nyernének, ha egyáltalán indulnának.
Bár Matkovich Ilona is indult korábban LMP-s színekben országgyűlési képviselőnek, őt most választották rekord támogatottsággal újra Vác polgármesterének, így aligha akarna másfél év múlva a parlamentbe ülni. A kapcsolata azonban igen jó Magyar Péterrel és a Tiszával, legutóbb épp az árvíz idején találkoztak és egyeztettek hosszan egymással.
AJÁNLÓ: Magyar Péter Vácon bírálta, hogy az állam helyett a civileknek kell megvédeniük Magyarországot