2021-ben ismerkedett meg első áldozatával E. Zoltán, az akkor 12 éves kislányt két éven keresztül a Duna-parti hajókikötő fás területére csalta, hogy ott szexuális kapcsolatot létesítsen vele, írja a police.hu.
2024 tavaszán egy másik kislányt is megkörnyékezett, vele a kismarosi játszótér mögött közösült.
Harmadik áldozatát a közösségi oldalán keresztül hálózta be, őt is a Duna-partra csalta és megrontotta.
E. Zoltán minden esetben tisztában volt vele, hogy áldozatai 14 év alattiak.
„A rendőrségen az egyik sértett szülei tettek feljelentést a 24 éves E. Zoltán ellen. Amint a rendőrök tudomást szereztek az eseményekről, nyomozni kezdtek, majd rövid időn belül elfogták és őrizetbe vétele mellett kihallgatták a kóspallagi férfit, aki ellen szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Váci Rendőrkapitányságon. Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.”
– írta közleményében a rendőrség.
TD