18 év után először szervezett és közvetített választási vitát az állami média csütörtökön, amelyen az európai parlamenti választáson szereplő pártok listavezetői vettek részt. A Fidesz szándékosan ölte ki a műfajt a magyar belpolitikából, de Magyar Péter berobbanása lépésre kényszerítette a kormánypártot. Ez mindenképpen a Tisza Párt listavezetőjének győzelme, az viszont már más kérdés, hogy a vitán a szabályokat fegyelmezetten betartó Magyar ezzel a produkciójával egész biztosan nem szerzett új szavazatokat. Épp az történt ugyanis, amire a Fidesz is számított: ő is csak egy lett a 11 felszólaló közül, sőt, ebben a műfajban Dobrev Klára és Márki-Zay Péter is lekörözte a még mindig csak pár hónapja politizáló egykori fideszest.
A vita másik nagy vesztese Deutsch Tamás volt, aki rezzenéstelen arccal fogadta a Fideszre és a saját személyére vonatkozó állításokat (korrupció, kábítószer, háborús bűnös Putyinnal barátkozó Orbán, letelepedési kötvények, szabadon engedett embercsempészek stb.), és semmi mást nem csinált, mint felmondta az unalomig ismert kormánypárti kampányszlogeneket: háborúpárti baloldal, guruló dollárok, Soros. No persze a fideszes szavazók (és a kormánypárt kampánya most már csak és kizárólag nekik szól) nem is várnak el többet, arról nem beszélve, hogy 14 év után aligha fogják elhinni, amit Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter szájából hallanak összesen nyolc perc alatt.
Mindent összevetve mégis fontos pillanat volt ez, néhány héttel ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy ellenzéki politikusokat figyelhetünk főműsoridőben, ahogy a kormányzati propaganda hazugságaira hívják fel a magyar állampolgárok figyelmét az ő pénzükön, évi 140 milliárdos költségvetéssel fenntartott „köztévén”.