Az „Odakinn most szörnyek járnak” nevet viselő demonstrációra több ezer embert várnak.
100 közéleti szereplő, köztük írók, zenészek, színészek, újságírók már névvel is vállalják, hogy támogatják a ma este a budapesti Hősök terén 18 órakor kezdődő tüntetést.
Magyarországon elsőként nem pártok és nem is civil szervezetek, hanem óriási népszerűségnek örvendő influenszerek döntöttek úgy: a kegyelmi botrány kapcsán felhívják a figyelmet a gyermekvédelemre. Az egyik szervező, Pottyondy Edina a Facebookra feltöltött videójában arról beszélt:
„Meggyőződésem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Ahol ez a gyalázat megtörténhetett, ott rendszerszintű a probléma. A magyar gyerekek magukra vannak hagyva. Az államot nem érdekli a sorsuk. Bennünket igen”.
A szervezők azt mondják, ekkora érdeklődésre nem is számítottak, és nem lehetnek elég hálásak, amiért már több mint 42 ezren jelezték a részvételüket az ország minden pontjából.
A Fidesz, bár hivatalosan nem reagált, jól láthatóan érzi, hogy az ellenzéki pártok által, sok esetben érdektelenségbe fulladó tüntetésekkel szemben, a politikától független, népszerű közéleti szereplők felbukkanása új helyzetet teremt. Nem véletlen, hogy a korábban még Orbán Viktor TikTokján is szereplő Azariah sem tabu többé: a Mandineren emlegetik fel a szolnoki palacsintafesztiválos kalandját, amire feltehetően Magyarország legnépszerűbb énekes sem túl büszke.
A nemrégiben fideszes szimpátiájának hangot adó Curtis pedig előbb igent mondott arra, hogy támogatja a tüntetés céljait, majd hirtelenjében kihátrált a dologból. Osváth Zsolt szerint „leszóltak felülről neki, hogy ezt így nem lehet”.
A támogatók teljes névsora itt olvasható. A tüntetés ma este 18 órakor kezdődik a budapesti Hősök terén.