Az ígéret ellenére nem kaptak időpontot a térség országgyűlési képviselőjéhez a Fideszhez köthető lakóparkbotrány károsultjai. Erről a károsultak egyik képviselője számolt be a vac.hu-nak.
Korábban Rétvári Bence Váci Polgári Estjére mentek el az ügy károsultjai, hogy időpontot egyeztessenek a képviselővel, azonban csak a munkatársáig jutottak. Levelet ugyan küldtek a kérésnek megfelelően, de eddig nem kaptak választ.
Az eseményen azt a Néveri Istvánt is számon kérték, aki a lakásaikat nem befejező, de előleget felvevő cég egyik ügyvédje volt. Néveri szerkesztette a szerződéseket, de valamennyit ő jegyzett ellen, emellett tőle vette meg a kivitelező cég az egyik érintett telket. Az ügyvéd a Fidesz szövetségese, Rétvári Bencével közösen még egy – a jelenlegi városvezetést támadó – nyilatkozatot is aláírtak. A Fideszhez köthető lakóparkbotránynak 121 károsultja van, a Blikk írása szerint összesen 300 millió forintjuk ragadt bent a cégnél.