A művelődési központban tartották meg az idei Váci Tavaszi Fesztivál programismertető sajtótájékoztatóját – számolt be az eseményről az önkormányzat honlapja. A két évtizedre visszatekintő rendezvénysorozat ebben az évben is színes, a kultúra megannyi ágát felölelő kínálattal várja az érdeklődőket.
A tájékoztató bevezetőjében Matkovich Ilona kiemelte: városunk kulturális életében már nélkülözhetetlen színfolt a Váci Tavaszi Fesztivál. Megemlítette, hogy idei is kiállításokkal, hangversenyekkel, hagyományőrző bemutatókkal és előadásokkal színesített programokkal kínál gazdag programot a váciaknak és az idelátogató vendégeinknek. A polgármester kellemes és hasznos időtöltést kívánva invitálta a nívós rendezvényekre az érdeklődőket.
A március 16. és április 29. között megrendezendő fesztivál részleteiről Laczi Sarolta, a szervező művelődési központ igazgatója adott áttekintést. Mint megtudtuk, a szervezést és a tárgyalásokat már sok hónappal a kezdést megelőzően elindítják. Immár gazdasági társaságként a létesítmény működtetési költségeit biztosítja az önkormányzat, a rendezvények gazdasági háttere saját felelősségük. E fesztivál mellékletünkben ismertetett kiemelt programjai között megtalálhatóak a magaskultúra hazai képviselői, komolyzenei és könnyűzenei koncertek, képzőművészeti események, színházi előadások, szórakoztató és gyermekműsorok egyaránt.
A sajtótájékoztató folytatásában pedig az egyes produkciókról hallhattunk ismertetőt. Így Bozsik Yvettől a Magyar népmesék című színpadi előadásról, Buda Gábortól az Alma együttes koncertjéről, Andrásik Remotól, a Hangszert a kézbe nevet viselő országjáró zenei ismeretterjesztő sorozatról és Hajdu Klárától, jazzkvartettjének váci előadásáról.