Hiába kezdett lendületesen a Vác VLSE a Pest vármegyei bajnokság első osztályában. A Vecsés a jobb helyzetkihasználása révén 2–1-re megverte a váci együttest.
Vecsési FC–Vác VLSE 2–1 (1–0)
Vecsési Sportcentrum. Vezette: Kőhegyi B. (Balogh I Z., Petroviszki E.)
VECSÉS: Kovács T. – Menyhárt, Majzik, Nádasi, Nagy B. – Halmos, Bakos (Laczkovich, 52.) – Hollauer (Králik, 66.), Barabás (Kiss, 91.), Mudroch (Kiszel, 82.) – Rajnai (Füzik, 62.). Vezetőedző: Győri Zoltán
VÁC: Balogh D. – Hugyecz, Vén B., Onye, Török Á. – Rusvay B., Nagy Z., Torda – Rusvay B. (Cserni. 62.), Huber, Török N. (Busák, 82.). Vezetőedző: Burzi Attila
Gólszerző: Barabás (28.), Králik (68.), illetve Török Noel (52.)
Győri Zoltán: – Csapatunk erejét mutatja, hogy gyenge produktummal is tudott nyerni. Nem játszottunk ma jól, így ezt a győzelmet most sokkal értékesebbnek gondolom. A cserék újra nagyon jól szálltak be, hozzá tudtak tenni az eredményességünkhöz. Tudtam, hogy a Vác csapata sokkal erősebb annál, minthogy az adott pozícióban legyen a tabellán, amit ma be is bizonyított. Sok sikert kívánok volt egyesületemnek a feljebb zárkózáshoz!
Burzi Attila: – Bosszantó, hogy pont nélkül maradtunk, mert közelebb álltunk a győzelemhez a Vecsésnél. Jól játszottunk, több nagy ziccert is kihagytunk, de megint gyermeteg hibákat vétettünk hátul. Aprókat lépegetünk előre, szerdán viszont ki-ki meccs vár ránk a Diósd ellen, ahol pontot, pontokat kell szereznünk.
A folytatás szerdán, Diósdon 18:15-ös kezdettel
Forrás: Vác VLSE
AJÁNLÓ: Tranzakciónként 5000 forintos limitet vezetett be automatáin a MOHU