Első fokon 5 év, 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki több közlekedési szabályt is súlyosan megszegve menekült a rendőrök elől az M2-es autóúton – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A sofőr néhol 200-as tempó felett menekült, míg végül az M2-es leállósávjában nekisodródott a szalagkorlátnak és kiszakadt a kocsi kereke. Az eset után egy videó is napvilágot látott az elfogásról, amelynek kapcsán a rendőrök eljárását is vizsgálták, akik végül jutalmat és hivatalos elismerést kaptak.
„Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt” végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Váci Járásbíróság azt a férfit, aki a nyáron több közlekedési szabályt súlyosan megszegve menekült a rendőrök elől az M2-es autóúton, közölte csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint arról korábban az ESTV híradója is beszámolt, augusztus 1-én csak akciófilmbe illő üldözés után tudtak megállítani a váci rendőrök egy férfit az M2-esen, miután autójával menekülni kezdett előlük. A Mercedesével időként kétszáz kilométer/órás sebességgel menekülő autóst végül csak úgy tudták elfogni, hogy a középső elválasztó betonkorlátnak szorították járművét. A vád szerint a – járművezetéstől korábban már eltiltott – férfi átlépte a záróvonalat, a szembejövő gépjárműveket fékezésre, illetve lehúzódásra kényszerítette, valamint többször szándékosan nekiütközött az őt követő rendőrautóknak és többször is vészfékezésre kényszerítette a mögötte haladó rendőrautó vezetőjét.Az eset kapcsán a rendőrök eljárását is vizsgálták, akik végül jutalmat és hivatalos elismerést kaptak. A bíróság a letartóztatásban lévő fiatal, kétgyermekes férfit 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint elrendelte a korábban kiszabott 6-6 hónapos, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.A férfi vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már többször is elítélték és jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene. Ezeken túl kétszer ítélték már el eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a férfi letartóztatását a másodfokú döntésig fenntartotta.