Vácon a tradíciók szerint zajlott az 1956-os megemlékezés. 10 órakor a börtön előtt a Magyar Politikai Elítéltek Közössége nevében Halászné Gambár Mária mondott beszédet, majd az egybegyűltek innen vonultak át az 56-os polgármester Kristóf Béla, azt követően pedig a református lelkész Pap Béla emléktáblájához.
Komáromi Kornélia házánál is koszorúztak a megjelentek, majd a fiatalon elhunyt Kovács Ottó lakhelyéhez vonultak, ahol a szovjetek által meggyilkolt egykori katonára emlékeztek. Idén az önkormányzat és a Váci Reménység Egyesület közös szervezésében zajló rendezvények színhelyein a Madách gimnázium diákjai mondtak verseket.