Októberre több eseményt is terveznek a szépkorúak számára, de az ülésen a polgármester arról is tájékoztatta a Tanács tagjait, hogy a jövő évi keret is rendelkezésre áll a váci idősek elképzeléseinek megvalósításához.
A szeptember 24-i találkozó célja az előző féléves tevékenység értékelése és a másosik féléves program felvázolása volt. A szépkorúak érdekképviseletét is ellátó csapat szerint, eddig minden segítséget megkaptak ahhoz, hogy a tervezett programok megvalósuljanak.
„Az előző félévben 3 kurzus volt: az informatika tanfolyam, egy egészségügyi szűrés és a május 1-i majálisba is becsatlakozott az idősügyi tanács több mint 200 nyugdíjassal, úgyhogy amit tavaszra terveztünk, azt megvalósítottuk” – mondta Simkó Marica, az Idősügyi Tanács titkára., hozzátéve, hogy október elsején lesz az idősek ünnepe, amelynek keretében a Dr. Kenéz Zoltán szociális programjába csatlakoznak be.
Már most gyűjtik a 2025-ös évre szóló ötleteket, véleményeket – mondta a tanács titkára. Több tervük és konkrét programjaik is vannak, melyeket szeretnének a közeljövőben megvalósítani.
Az időseknek tart majd előadást a Váci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési osztálya is, melynek témája a biztonságos nyugdíjas élet lesz. A tervezetben szerepel a december 20-ra időzített nyugdíjas karácsony. A tanácskozáson a polgármester is értékelte az eddigi eredményeiket, felhívta a figyelmet az eddig intézkedésekre, melyet a szépkorúak kényelme érdekében hoztak – mint elhangzott, ilyen volt Burgundiai intézmény korszerűsítése, a karácsonyi ajándékcsomagok, az idősek akadémiája, és a számítógépes tanfolyam is.
AJÁNLÓ: 90. születésnapja alkalmából felköszöntötték Foltán Lászlót