A Magosfa Alapítvány a Garam-menti Polgári Tárulással együttműködésben folyótisztítási akciót szervez a Garamon és a Dunán 2024. június 26. és 30. között – írja közleményében a két szervezet.
Mint írták, a Garamszentgyörgy és Zebegény közötti folyótisztítási akció célja a térség környezeti állapotának javítása, továbbá a helyi lakosok, döntéshozók valamint a területe látogatók szemléletformálása, hasonló munkákra biztatása.
A Magosfa Alapítvány és a Garam-menti Polgári Tárulás szervezésében 2024. június 26. és 30. között 10 kenuval 20 főből álló csapat halad végig a Garam 45 km-es valamint a Duna 15 km-es szakaszán. A mederből, illetve a part, gyalogosan megközelíthetetlen részeiről gyűjtik össze a hulladékot, jellemzően műanyag-palackokat, aludobozokat, nejlonokat, horgászati kellékeket, de korábbi tapasztalatok alapján “horogra akadhatnak” többek között gumiabroncsok és más autóalkatrészek, hűtőszekrények, cipők. A szervezők körülbelül 20 m3 összegyűjtött hulladékra számítanak, amelyet hulladéklerakóba és -hasznosítóba szállíttatnak el.
Hozzátetták, hogy a Garam-Duna folyótisztási akciónak kettős célja van. Egyrészt a szervezők konkrét beavatkozással kívánják csökkenteni a folyókban található szilárd hulladék, elsősorban a műanyagok mennyiségét. Meg akarják előzni, hogy a műanyagokból mérgező anyagok kerüljenek bele a folyókon keresztül a táplálékláncba, valamint hogy a műanyagok kisebb darabokra essenek szét, és mikroműanyagként veszélyeztessék a folyók és környékük állatvilágát, az itt élők, illetve az ide látogatók egészségét. A mikroműanyagok szennyezéséről aggasztó hírek érkeznek nem csak az óceánok, tengerek, hanem az európai folyók tájékáról is.
“Azonban van remény, ahogy az Ipoly folyó példája is mutatja: a Magosfás önkéntesek 14 alkalommal dolgoztak ott, és évről évre csökkent a hulladék mennyisége a folyóban. Az akció másik célja: a két szervezet pozitív példát kíván adni a helyi lakosoknak, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak, hogy óvják, védjék a környezet állapotát, és saját lehetőségeik szerint javítsanak is az élővizek állapotán” – írták a közleményükben.