Ahogyan az már az elmúlt évben is volt: május 1. napjától szeptember 30-ig Vácon a parkolási rend vonatkozásában turisztikai időszak lép életbe.
Tavaly a márciusi testületi ülésen – vita és „nem” szavazat nélkül – fogadták el a képviselők a turisztikai időszakra vonatkozó parkolási rendszert és díjszabást.
A parkolás szabályozásáról és a várakozóhelyek igénybevételéről szóló helyi rendelet (link a cikk végén) legfontosabb elemeit az alábbiak foglalják össze.
A tavalyi módosításra részben a magasabb rendű jogszabályok előírásai miatt volt szükség, ugyanis a gépjárműadóval kapcsolatos adatok már az állami adóhatóság kompetenciájába tartoznak.
Lakossági igények figyelembevételével változtattak az elmúlt évben a körzethatárokon: a Géza király téren, továbbá a Budapesti főúton (a Konstantin tértől a Budapesti főút 36. számig) az eddigi 1-es zóna helyett a 2-es zónának megfelelő szabályozás lépett életbe, és lesz most is alkalmazva.
Május 1-től kezdődően hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között, szombaton pedig 8 órától délig kell fizetni a parkolásért a 2-es zónában. Egyéb időszakban, illetve vasárnap és ünnepnap a parkolás díjmentes.
A parkolási díjak nem változnak: a mélygarázs igénybevétele 300 Ft óránként.
Az 1-es zónában hétfőtől vasárnapig 8 és 18 óra között 400, míg a 2-es zónában – hétfőtől péntekig 8 és 18 óra, szombaton 8 és 12 óra között – 350 Ft-ért lehet jegyet váltani a parkoló személygépjárművekre óránként.
A 3,5 tonna alatti tehergépjármű kategóriára az 1-es zónában 800, a 2-es zónában 700 forint óránként a várakozás díja.
A turisztikai időszakon kívül (tehát októbertől jövő április végéig) nemcsak hétköznapokon 18 órától másnap reggel 8 óráig, hanem vasárnap és ünnepnapokon is ingyenes a parkolás a városban.
A váci várakozóhelyek igénybevételének további szabályozásában nem történt változás.
Forrás: Vác Város Önkormányzata
Csatolt dokumentumok:
parkolasirend.pdf