Kisebbfajta botrányba fulladt a mai képviselő-testületi ülés, amikor Szabó Csaba fideszes képviselő indítványára levették a napirendről a Duna-parti vendéglátóhelyek kialakításával kapcsolatos két napirendi pontot.
Talán még sohasem telt meg ennyi érdeklődővel a Városháza ülésterme, mint szerda reggel. Mint kiderült, a váciak azért jöttek el ilyen szép számban a testületi ülésre, mert azt érezték, hogy az első két napirendi pont különösen fontos számukra.
- A képviselők a településrendezési eszközök módosítását tárgyalták volna a Duna-parti vendéglátóhelyek fejlesztésével.
- Azonban Szabó Csaba fideszes képviselő indítványozta, hogy ezt a két napirendi pontot ne tárgyalják. Az öt Fidesz-KDNP-s képviselő, valamint a DK-s Makrai Zsolt és Ferjancsics László (Lokálpatróták), a Mi Hazánkból pedig Rosta Zoltán megszavazta Szabó Csaba indítványát.
„Ez szégyen!”, „Ki képviseli a váciakat?!”, „Politikai ügyet csinálnak a turizmusból!”, „Magyar anyák szégyene!”, „Tisztességtelen vagy, Csabi!” , „Ennek nincsenek önálló gondolatai, föntről mondják meg neki, hogy mit csináljon!” – pillanatok alatt ilyen, és ehhez hasonló megnyilvánulások záporoztak nemcsak Szabó Csaba, hanem a többi hét képviselő felé, akik szavazatukkal egy gombnyomással lesöpörték az asztalról azt a kérdést, ami a váciakat talán a leginkább foglalkoztatja.
„Itt születtem, itt élek, sok külföldi barátom jön látogatóba, és végre lett a Duna-parton egy igazán európai színvonalú hely, a Lujza és Koriander, ahová szívesen megyünk. Mocskos dolog, hogy politikai okok miatt megpróbálják ellehetetleníteni, és egyes képviselőket az sem érdekli, hogy az emberek egyre kevésbé érzik jól magukat ebben a városban. Indulatokat szül bennem, ha erre gondolok. Petíciót írunk, az utcára vonulunk, és tüntetünk, ha kell. Nem marad más eszközünk, mert ahogyan látjuk, ezek a képviselők alkalmatlanok a dialógusra” – mondja egy fiatal lány, aki a barátaival érkezett a testületi ülésre.
Az idősebb generáció képviselői is hasonlóan gondolkoznak, leginkább annak adnak hangot, hogy a rosszindulatú politika ural mindent, és semmi más cél nincs, mint a polgármester ellehetetlenítése. Teljesen mindegy, milyen ügyről van szó.
A nyugdíjas Judit 1974 óta él Vácon, azt mondja, az elmúlt öt év volt a legbékésebb időszak az életében, jó volt látni, hogy Vác fejlődik. „Gyalázat, hogy ennek vége! Mert vannak képviselők, akik hiába az Összefogással jutottak be a testületbe, most ellene szavaznak, és összezárnak a Fidesszel.”
A polgármester tíz perc szünetet rendelt el, de a váciak felháborodása nem enyhült. A megjelentek több mint fele el is hagyta a Városházát, de azt mondják, nem adják fel.
Biczó Henriett
_____________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Nem tárgyalja újra a képviselőtestület a Duna-parti vendéglátóhelyek ügyét