Nem ez volt a terv, másról akartunk beszélni – így kezdte a sajtótájékoztatót Vitézy Dávid, amit azért kellett meghirdetnie, mert Szentkirályi Alexandra bejelentette: kiszáll a főpolgármester-jelölti versenyből, a fideszes szavazókat pedig arra kéri, hogy Vitézyt támogassák szavazataikkal. Vitézy erre a helyzetre úgy tekint, hogy az első fordulót megnyerte, és már csak Karácsony Gergellyel kell megmérkőznie.
Azoknak, akik most elbizonytalanodtak, öt vállalást tett:
- Nem köt koalíciót sem a Fidesszel sem a Demokratikus Koalícióval.
- Nem lesznek fideszes vagy DK-s alpolgármesterei sem.
- Szakemberekkel fogják vezetni a fővárosi cégeket, nem lesznek bennük bukott pártpolitikusok.
- Szakpolitikai programjának minden pontja az utolsó btűig érvényes. Pl. nem a mini-Dubajra és a kínai magasvasútra.
- Listás szavazáson ne a Fidesz-KDNP, hanem az általa vezetett listára szavazzanak, akik őt támogatják.
Vitézy azt is megígérte, minden budapesti főpolgármestere lesz. Nem Orbán és nem Gyurcsány, csak Budapest és a budapestiek érdeke a fontos számára.