Ez azért érdekes, mert a belügyi államtitkárnak a minisztériumban is segítik a munkáját.
Az idei, választási évben időarányosan többet költöttek az országgyűlési képviselők az alkalmazottaik foglalkoztatására, mint tavaly – írja a Népszava az Országgyűlés sajtóirodájának megküldött közérdekű adatigénylésükre adott válasz alapján. Augusztus 31-ig több mint bruttó 5,8 milliárd forintot használtak fel a képviselők, illetve frakciók ilyen célra, míg tavaly egész évben bruttó 7,5 milliárdot. Azaz másfél év alatt 13 milliárd forint ment el erre a célra.
A lap kiemeli, a képviselők közül a legtöbbet idén Rétvári Bence költötte a munkatársak fizetésére – augusztus 31-ig 36,4 millió forintot.
Ez azért érdekes, mert Rétvári belügyi államtitkárként minden bizonnyal kap elegendő segítséget munkája elvégzéséhez a minisztériumban is. A KDNP-s politikusnak egyébként irodát is bérel az Országgyűlés Hivatala. Az Anzelm kertben található, 48 négyzetméteres helységért havi 318 ezer forintot fizetünk.
AJÁNLÓ: 30 hónapja vették el Váctól – Mikor kezdődik a Káptalan utca 16. felújítása?