Az osztrák fővárosban fotózták le a külügyminisztert, amint családjával (mínusz Dzsudzsák Balázs) az osztrák fővárosban sétálgatott és vásárolgatott.
Még februárban, az egyre dagadó kegyelmi botrány közepette osztotta meg Rétvári Bence Facebook-oldalán ezt a posztot:
Ez persze nem újkeletű rettegés a Fidesz-KDNP háza táján, nyugati szomszédunk fővárosában 2018-ban már Lázár János is rettegett a bevándorlóktól, no persze akkor éppen fullba nyomták a menekültellenes kampányt, amivel sikerült is évtizedek óta nem látott gyűlölködésbe hergelni a magyar társadalmat.
Az már más kérdés, hogy a bevándorlókkal való riogatás (miközben csaknem 100 ezer vendégmunkás dolgozik ma Magyarországon és számuk idén további 65 ezer nőhet) manapság annyira nem működik, Bécs kiválasztása pedig nem túl szerencsés. Az osztrák társadalombiztosító adataiból ugyanis az derül ki, hogy
124 820 magyar dolgozik jelenleg Ausztriában, közülük 21 344-en Bécsben. Nyugati szomszédunkban minden nyolcadik külföldi munkavállaló magyar.
Jól tudja ezt Szijjártó Péter is, akit március 16-án fotózott le a Habsburg császárok egykori székhelyén fotózott le a hvg egyik olvasója.
A luxust most már kifejezetten kedvelő külügyminiszter az olasz Monclear boltjába is betért, igaz ezúttal nem derült ki, beszerzett-e valamit, s ha igen azért készpénzzel fizetett-e. Ami viszont biztos, hogy Rétvárival és Lázárral ellentétben ő nem fél a Bécsben élő migránsoktól. Ezt ugyanis a kép készítője megkérdezte tőle, mire mosolyogva csak annyit mondott:
„Nem, minden rendben van”.