Felnőtt Férfi a csapat a Budapest Bajnokság C csoportjában háromfebruári meccse közül csak egyet tudott megnyerni. Utolsó meccsükön azonban már 25 ponttal jobb eredményt értek el, mint ellenfelünk elleni őszi meccsünkön.
U19 Fiú csapat februári mérlege 1Gy-2V. A csapat nagyon szépen teljesített a hónapban. Mindhárom meccsén 40 pont körül, vagy felett javított az odavágók eredményéhez képest. Nagyon fiatal csapatként képes volt megszerezni első győzelmét az U19-es korosztályban!
U17 Lány csapatnak februárban már csak egy alapszakasz meccsünk lett volna, de betegségek miatt ezt később tudjuk majd lejátszani, így ez a hónap a felkészülés jegyében telt el. A hangsúly a technikai és a taktikai elemek gyakorlásán és az influenza legyőzésén volt. Márciusban nagyüzem lesz, 5 meccset játszva zárjuk majd az alapszakaszt és a rájátszást is.
FU16 Fiú csapat február hónapban 4 mérkőzést játszott. Ebből egyet nyertek, de a nagy múltú Gödi SE ellen majdnem sikerült a bravúr, végig vezetve az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem a kezükből, egy kosárnyi volt a különbség. A négy meccsen az általuk összesen dobott és kapott pontok száma pontosan megegyezett. Ezzel lezárult az alapszakasz, a rájátszást a középházban folytatják.
U14 Fiú csapat februári mérlege 0Gy-3V. Hullámzó hónapon vannak túl, az első meccsükön bravúrosan teljesített a csapat, és 45 ponttal javítottak az odavágóhoz képest a salgótarjáni csapat ellen (47-66). Ezek után sajnos hárman lesérültek a csapatból, és emiatt nem tudták felvenni a versenyt a többi mérkőzésen. Várhatóan március elejére meggyógyulnak a fiúk és újult erővel tudnak neki állni a további meccseknek
U14 Lány csapat két februári meccsén még nem büszkélkedhet győzelemmel. Taktikai- és technikai tudásban egyaránt sokat kell még fejlődniük, viszont egyre jobban és egyre inkább csapatként játszanak, ami már a meccseken is érzékelhető. Ezt igazolja a minket megkereső kiválasztó edző, aki két lányunkra is felfigyelt és egy hóvégi kiválasztó edzés eredményeképpen lehetőséget kaptak – az országos főtáblára törő – fóti csapat edzésein való részvételre.
U12 Fiú-Lány csapat februárban két mérkőzést játszott, egyiken megszerezte a csapat első idei győzelmét. Annak ellenére tudtak győzni, hogy menetközben lebetegedett egyik játékosuk. A csapat nagy lendülettel készül a következő megmérettetésre.
U10 Fiú-Lány csapat ebben a bajnokságban februárban nem szerepelt, nem volt versenykiírása. A csapat tagjai a Kosárlabda Palánta 3-4 rendezvényen vettek rész.
Kosárlabda Palánta 3-4 Fiú-Lány csapat részt vett első tornáján Fóton. A csapat a Ziccer Kosársuli „Pandák” csapatával versenyzett. A végére döntetlen lett az eredmény. A szervezők egy hirtelen ötlettől vezérelve egy plusz számot iktattak be, amiben nem a kosárlabda palánták voltak a jobbak. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek!
Kosárlabda Palánta 1-2 Fiú-Lány csapat részt vett első tornáján Fóton. Csak két csapat mérte össze tudását a torna-szerű, játékos vetélkedőn. A kosárlabda palánták osztott első helyen végeztek a nagyobb hagyományokkal rendelkező Fót csapatával egyetemben. Hajrá Vác, hajrá VKB!
AJÁNLÓ: Biztosított a felnőtt orvosi körzetek működése Vácon